A gyermeki zenealkotások megítélésének problémái

A gyermeki zenealkotások értékelésének problémái, esetleges szempontjai:

  1. Mennyire önálló az alkotás?
  2. A felvétel, illetve a hangszer minősége?
  3. Zenei stílus?
  4. Könnyebbség-e, hogy valaki pl. zongorán tanul?
  5. Interpretáció? Zenei előadás? (pl. a musescore-ban készített darabok tagolása és érzékenyítése nehéz feladat)
  6. Improvizáció vagy kompozíció?
  7. Átvett dallamok, harmóniamenetek?
  8. Formai egység, tagolás?

Önállóság

A zenealkotásnak is a személyiségfejlesztés a legfőbb célja. Fő területe a zenei fantázia fejlesztése, felszínre hozása, oly módon, hogy az elképzelt zenei anyag rögzített formájában tükrözze a víziót. Magyarul, törekvés arra, hogy az elkészült kompozíciók a valódi, az igazán a saját zenei fantáziát tükrözzék, közben fejlesztjük a zenealkotói készséget.

Számomra kissé gyanús, ha a zenei forma túlságosan tökéletes. Tapasztalataim szerint a komponált daraboknál ritkán fordul elő, hogy sikerül a formát minden szempontból tökéletesen megalkotni. A megfelelő formaalkotás inkább az improvizált alkotásoknál jelenik meg.

Mindenek ellenére nem baj, ha a növendék megfogadja a tanári véleményt. Azt nem tartom helyesnek, hogy a tanár konkrétan beleszól a darabba, vagy konkrét dallamot ad.

A felvétel, illetve a hangszer minősége

Manapság egy közepes mobiltelefonnal kiváló hangfelvételt lehet készíteni. Ezek a felvételek általában automatikusan úgy készülnek, hogy a hang jelszintje ne legyen torz. Tény, hogy vannak felvételek, amelyek hangerőszintjét az automatika igyekszik egyenlő szintre vinni, ennek ellenére a dinamika a hangszínekből kikövetkeztethető. Több felvételen az volt a gond, hogy talán a zongorára tették, s ez által sok torz hang került a felvételbe.

Óhatatlanul befolyásol bennünket a hang minősége, annak akusztikai környezete, ezért a bírálóknak nagy képzelőerővel úgy kellene hallgatni a darabokat, mintha azok ideálisan szólalnának meg.

A technikai eszközök használata szerintem inkább előny a XXI. században. Gondolok itt egy jó számítógépes program használatára.

Jellemző hiba a számítógépes programoknál a rossz hangszínek használata (pl. a leggyengébb minőségű hangszínek a vonósok, főleg a hegedű). Többször előfordult, hogy túl mélyre íródott a kíséret. Az is segítene a felvételeken, ha legalább elpanorámáznák a szólamokat.

Zenei stílus

Nem adtunk meg stílust, így bekerülhetett a népzene, a jazz, a klasszikus, a pop és az elektroakusztikus zene is. Ezt helyesnek érzem. Azt is kell tudni, hogy pl. a számítógéppel készített daraboknál a programok kifejezetten erre a stílusra készültek, s így ott millió konzerv motívum és dallam áll rendelkezésre, profi módon elkészítve.

Az összehasonlítás ezért nehéz, talán a „lovaskocsit ne keverjük a forma 1-el”.

Könnyebbség-e, hogy valaki pl. zongorán tanul?

Igen! Tapasztalatom szerint az akkordikus hangszereken játszók zenei fantáziája korábban alakul, fejlődik ki. A többi hangszeresnek többszólamú alkotás esetén a szolfézs, illetve a számítógépes zenei programok segíthetnek.

Interpretáció

Ahogy a hang minősége, úgy a darab előadása is befolyásolja a zsűrit. Egy muzikálisan előadott kompozíció, még ha egyszerű is hatásosabb. A kottagrafikus programokkal elkészített daraboknál sok mindent meg lehet oldani. A tempó ingadozást nehezebb. A hangszínek játék közbeni alakulását nem.

A programokban ártól függően jók vagy rosszak a hangszínek.

Mindettől függetlenül, ha a darabját a szerző kiváló muzikalitással adja elő, az mindenképpen értékelendő!

Az interpretáció megfelelése stílusfüggő!

Improvizáció vagy kompozíció

Több darab szólt úgy, mintha éppen akkor improvizálták volna. A kiíráson lamentálhatunk, hogy mit is jelent az, hogy zeneszerzés? Mint tudjuk, a legnehezebb szint, amikor csupán a fejünkben megszólaló darabot írjuk le, vagy adjuk elő. A gyerekeknél különösen általános, hogy improvizációs előzménnyel készítik el darabjaikat. Az improvizáció több próbálkozáson keresztül kompozícióvá válik. Kicsit hasonló folyamat történik a számítógépes programoknál. Ott is ki lehet próbálni az elképzelést.

Átvett dallamok, harmóniamenetek

Zeneszerző legyen a talpán, aki új dallamot tud kitalálni, hogy az semmire se hasonlítson. Az emberiség is egymás tudására épít, ezért nem tartom rossznak az átvett motívumokat, amelyeket aztán új értelmezésbe raknak össze. Nem feltétlenül az újat kell keresnünk, inkább a „szellemeset”.

Formai egység, tagolás

Sok alkotásban hiba a formai egység és a tagolás hiánya. A gyerekek még „közelről” érzékelik alkotásukat, ezért nehéz az egész alkotás távolabbról történő látása. Ezt a problémát úgy gondolom, az életkorhoz kell hozzárendelni. A kicsiktől kevésbé a nagyobbaktól jobban kell elvárni.

+ A darabok hosszúsága

Önkéntelenül meghat bennünket a hosszabb alkotás is. A tagolás miatt a kicsiknél elfogadható a nyúlfarknyi darab, a nagyobbaktól már inkább a másfél percen felüli alkotás.

A következőket átgondolásra ajánlom!

A zenei fantázia fejlesztésének fő segítői:

  • a játszott és hallott zenék,
  • az improvizáció,
  • a zeneírás,
  • a zeneelmélet és formatan.

A zenei fantáziát három részre osztom.

Az egyik: a még homályban tartózkodó zenei elemek. Itt a gyermek még nem tudja pontosan megfogalmazni, eljátszani, elénekelni képzeletében homályosan megjelenő zenéket.

A második: amikor már el tudja játszani, énekelni ezeket, de még nem tudja pl. ritmusban azonosítani, metrumba belehelyezni, leírni.

A harmadik, legmagasabb szint, amikor már az elképzelt zene szinte kottaszerűen megjelenik a képzeletben.

A játszott, énekelt zenék leginkább a második szintre hatnak. A gyermek számára rendkívül fontos a fizikai emlékezet, a mozdulatok, érzetek.

A hallott zenék legtöbbször az első szintre hatnak. Általában ezek meghaladják a gyermek technikai, zeneelméleti szintjét. Sajnos itt már kezdődik, és a kb. 13-18 éves korig erős kortárshatás. Ezért fontos, hogy a szülők minél több színvonalasabb zenei eseményre vigyék el gyermeküket. Nagyon fontos az is, hogy otthon mi szól.

Az improvizáció visszatükrözi komplexen a gondolati és a fizikai zenei fantáziát, hiszen a gyermek technikailag nem tud olyasmit eljátszani, amit addig nem tanult. A nagyon fiataloknál, főleg azoknál, akik még nem próbálkoztak az improvizációval sokszor elő kell csalogatni a gondolati és fizikai zenei fantáziát.

A zeneírás segíti a még homályban lévő zenék konkrétabbá válását, mind a dallami, mind a metrum és ritmusvonalon is. Ez akkor is igaz, ha nem a saját zenét segítem kicsalogatni, hanem feladatot adok.

A zeneelmélet és formatan ugyanezt teszi. Rendet rak a fejben.

A gyakorlati tudás (hangszeres, énekes) a kezdeti időszakban meghatározó a zenei fantázia kialakulásában. A tanult darab csak akkor lesz tökéletes, ha „belsővé” válik. Úgy válik belsővé, hogy a tanulás folyamatában nincs sem fizikai, sem szellemi feszültség és nincs hiba.

Az elméleti tudás, – mint korábban említettem – segít a zenei fantázia konkréttá alakításában. Áthidalja a motivációs űröket.

Minden gyerek más, mint tudjuk. És a zenei fantázia tekintetében különösen, és ha őszinte akarok lenni, a hangszeres tudás sem meghatározó. Talán a hallott zenei élmény a döntő.

A zenealkotás egy nagyon komplex feladat, amelyben a komponálás, mint a tanult szabályok tudatos használata emelődik ki, az improvizáció, mint ösztönös mód a zenealkotásra – megtanult játéktudás és átvett zenei ízlés, mint befolyásoló tényező – jelenik meg.

A kettő közös alkalmazása egy harmonikus fejlődést hoz, amely szintén az elképzelt zene (zenei fantázia) és a rögzített alkotás közelítését eredményezi.

Nagyon fontos, hogy a munka közben a kísérletezés, ebben a hiba és az érdekes felfedezése teret kapjon.

Az improvizációt kommunikációnak fogom fel.

Majdnem minden zenetanárnak van olyan növendéke, aki komponál vagy improvizál. Itt nem „szimfóniákról” van szó, hanem a zenei kreativitás apró jeleiről. Ezeket az apró darabokat, hangfelvétel formájában, az ötleteket kottapapírra írva, manapság kottagrafikus programba írva, sokszor pontatlanul rögzítik. A számítógép használatának jelentősége abban van, hogy a rögzített zenei anyagot korrektül, – még akkor is, ha gépies pontossággal és hangzással – játszza le.

2021.11.05 – Jazzkanizsa

Nyitóbeszéd helyett…

Nagykanizsán 1973 óta, 48 éve rendeznek nagyobb jazz-koncerteket. Most nem kifejezetten ennek a 48 évnek a főbb állomásait szeretném elmondani. Inkább arról szeretnék beszélni, hogy mit jelentett ez akkor és mit jelent számomra most, és arról is, hogy mit jelentett és jelenthet a kanizsaiaknak. 1976-ban végeztem a főiskolán, és ettől az évtől lettem tanára a kanizsai zeneiskolának, tehát ettől az évtől voltam hallgatója a kanizsai jazz-koncerteknek. Ezekben az időkben óriási volt a látogatottsága ezeknek a koncerteknek. Ennek több oka volt. Az egyik a politikai, a csendes ellenállás az akkori uralommal szemben. A jazz akkor is, és most is a szabadság egyik jelképe. Gondoljunk bele abba is, hogy 70-es évek előtt milyen nehéz volt hozzájutni nyugatról származó hangfelvételekhez. A média is elvétve adott le erről valamit. Nagyrészt a külföldön zenélő zenész kollégák hozták haza a felvételeket, néha kottákat, és az új irányzatokról szóló információkat. A kanizsai jazz-koncerteken hallottam először élőben jazz-rock-ot, free-jazzt, illetve fúziós zenét. Itt hallhattunk és láthattunk élőben neves előadókat.

Ma bármikor meghallgathatunk pl. a youtube-on neves előadókat, ingyen, jó minőségben, otthon kellemes, megszokott körülmények között. Elutazhatunk a közeli nagyvárosokba, ahol a leghíresebb előadókat élőben meghallgathatjuk. Akkor Nagykanizsának, a kanizsai jazznek milyen lehetőségei vannak, hogy közönséget vonzanak? Egyáltalán, van értelme élő jazz-koncertekre járni? Ma, ráadásul pandémiás helyzetben?

Leginkább az élőkoncerteknek van értelme a jazz-ben. Itt igazán érvényesül – leginkább az improvizációknál – az itt és most hatás. Rendkívül meghatározó a közönség inspirációja!

Talán még ennél is fontosabb a zenésztársak inspirációja!

Amiért a jazzt én megszerettem az a progresszivitása. A XX. század elejére elért zeneelméleti eredményeket a jazz lineárisan fejlesztette tovább, míg a komolyzene ugrásokban fejlődött, és így nem volt ideje az egyes elemeket alaposan, több darabon keresztül, hosszabb ideig kifejtenie, kidolgoznia. Szeretem még a szabadságát, a nyitottságát, a zenei mélységeit, esetenként bonyolultságát, őszinteségét. Ebben a műfajban különösen igaz, hogy a zenész – leginkább az improvizációban – teljesen megmutatja magát, egészen a tudatalatti határáig. Aki ezt nem teszi, annak játéka „hamis” lesz, amit különösebb zenei hallás nélkül is észrevesz a közönség.

Szeretem még azt is, hogy magába integrál más műfajokat (pl. komolyzene, népzene, popzene), ezáltal elmosva a műfaji határokat. És azt is szeretem, hogy a magyar jazz, európai jazz képes elszakadni a gyökerektől, az amerikai jazz-gyökerektől, de az igazán régi, valódi gyökerektől az európai improvizációs gyökerektől nem. Különösen fontos számomra a magyar jazz. A magyar jazz ma megtalálta a saját „hangját”. Több magyar jazz-zenész eltérve a mainstream amerikai jazz-től, építve a magyar hagyományokra pl. Bartókra, vagy a magyar és kelet európai népzenékre új utakat épít. Ennek terjesztésében és fejlesztésében sokat tettek Binder Károly és Borbély Mihály. A LFZE jazz tanszéke nagyon magas szintű elméleti és gyakorlati alapokon végzi az új generáció nevelését, amit számtalan világhírű növendéke bizonyít.

Ma például nem az amerikai jazz-re fókuszálok. Látókörömben európai és magyar jazz-zenészek állnak.

Mi, akik megéltük a kanizsai jazz 49 éves hivatalos múltját erős nosztalgiával gondolunk vissza a 70-es évek fesztiváljaira, panaszkodunk a mai helyzetre. Kevés a közönség, nincsenek érdeklődő fiatalok. Én megpróbálom a pozitívumokat nézni. A kanizsai jazz-koncertek, a jazz klub hatására a Tiborcz testvérek jazz-tanulmányokat folytattak, a zeneiskolában 1982-83-ban Süle László tanított, majd követte őt Regály György egy évig, később Kőfalvi Csaba jazz-dobos került az iskolánkba. Ma az intézménynek két jazz tanára van Buzsics László jazz-gitáros és Kém Sándor jazz-bőgős. Közben ne felejtsük el klasszikus tanáraink munkáját sem, akik segítették a növendékek ilyen irányú törekvéseit.

A kanizsai zeneiskola a következő személyeket segítette jazz-pályájuk elindulásában (a teljesség igénye nélküli névsor):

Tiborcz Iván

Sinkovics István

Kőfalvi Csaba

Farkas Norbert

Kém Sándor

Gayer Mátyás

Simon Balázs

Horváth Cintia

Varga Dániel

Cseke Dániel

Dér Dávid

Buzsics László

Különösen fontos Vámos Béla által vezetett Kanizsa Big-band a rendszeresen megszervezett neves előadókat meghívó tevékenysége.

És a másik, a KKK és a kanizsai intézmények ez irányú koncerttevékenysége. Ma Nagykanizsán, ha nem is minden héten, de sokszor hallhatunk mindig színvonalas jazz-koncerteket. Köszönhető ez azoknak a személyeknek, akik még a 70-es években, s aztán később is megfertőződtek a jazz-től és akár intézményesen, akár önkéntes segítőként vettek részt a jazz-események szervezésében.

Való, igaz, ma megszervezni egy jazz-koncertet nagy kihívás. Anyagiak, látogatottság? Az érdeklődés és a hiányérzet nagy, a végeredmény sokszor szerény. Ennek ellenére, köszönet a szervezőknek! Sok szépet és jót hallhatunk, láthatunk!

Meglátásom szerint a kanizsai jazz jövője a fiatalság, fiatal jazz-zenészek, zenekarok meghívása. Persze, ezt már más is észrevette! Igazából arra gondolok, hogy olyan fiatal, még kezdetekben járó jazz-muzsikosok meghívása lenne fontos, akiktől várható, hogy kivételesek lesznek. Ennek felfedezéséhez kell tájékozottság és szakmai előrelátás!

Amikor hallgatom a jazzt önkéntelenül különféle dolgokra figyelek. Pl. Az első benyomás, hogyan kezdik el a darabot? Milyen az összhangzás? Ha kemény, az öncélú-e? Elég színes-e a lehetséges hangszerelés? A mű hangzatai, dallamai, hangzásvilága számomra hoznak-e újdonságokat? Nem szeretem a jazzisták által sokszor használt, begyakorolt pattern-eket. Rendkívül fontos, hogy kiszól-e a szóló, az improvizáció? Nem nyomják-e agyon ezt a többi zenészek? Ez sokszor a keverő ember hibája! A legizgalmasabbak az improvizációk. Itt fontosnak tartom, hogy a szólistát kiszolgálják a többiek, hangerőben és játékának, zenei mondanivalójában. Gyakori hiba, hogy egy kísérő zenész belefeledkezik saját játékába. Persze vannak egyenrangú megoldások is. Egy biztos, az összjáték, az egymásra figyelés nagyon fontos. Meglátszik ez néha egy odamosolygáson, nézésen is. És meg is hallatszik. Ezeket nagyon élvezem! Számomra nem fontos a virtuozitás, sokkal inkább a zenei gondolat. A jazz hallgatása egy intellektuális szórakozási forma. Biztosan többet ad, ha van valamilyen előzetes ismeretünk róla.

Kívánom, hogy a Jazz-fertőzöttség ne múljon el azokról, akik máig segítik ennek a műfajnak terjesztését Nagykanizsán. És ebben az esetben legyenek oltásellenesek, mert a vakcinában biztosan vannak zenei környezetszennyező elemek!

Baráth Zoltán,

a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott igazgatója,

Artisjus Díjas zenepedagógus,

tantervíró, zeneíró

Gondolatok egy online könyvtárban

Ez a virtuális könyvtár az online térben helyezkedik el, és a nagykanizsai „Kis zeneszerző versenyre” beküldött darabokat tartalmazza.

Biztosan furcsának tűnik az utalás Vörösmarty versére, mintha valami XXI. századi nosztalgiára gondolnék. Ebben az online könyvtárban a tartalom a nosztalgikus elem. A nosztalgiát a versenyre beküldött gyermekalkotások váltották ki belőlem. Gyermekalkotásokat hallhattunk, mint valamikor nagyon régen, amikor még a zenét alkotó folyamat segítségével is tanították. A mai zenetanításunk főképp a technikára és az interpretációra irányul. Betanított műveket hallhatunk a versenyeken, tisztelet a kivételnek. Én személy szerint nem szeretem a versenyeket. Szűk réteget érint.

Többször hallom kollégáimtól, a szülőktől és saját magam is tapasztaltam már a saját gyermekeimen, hogy mindegyiknek volt már egy saját kis dallama, alkotása, amit örömmel mutatott be szüleinek vagy zenetanárának.

Ideje lenne rájuk jobban odafigyelni, mert zeneoktatásunk megmaradása, fejlődése múlhat ezen!

„Időről időre felbukkan a zeneiskolai oktatásban az igénye egy másfajta, a bevett gyakorlattól eltérő zenetanulásnak. E másfajta megközelítés szerint a hangszeres képzésen túl is van egy világ, melyet érdemes lenne megmutatni a gyerekeknek. Ez az a világ, amelyben gond nélkül lehet játszani a hangzásokkal, kipróbálni érdekes effektusokat, kifejezni személyes érzéseinket saját zenei alkotásokban, a társakkal együtt létrehozni izgalmas zenei folyamatokat.”

Hunyadi Zsuzsa

„A lényeg az, hogy az alkotó gyerekeket gyakran csodagyereknek nevezik, akiket valahogy furcsának tartanak – amikor csak kreatívak.

“A gyermekeket minden eszközzel ösztönözni kell a zenealkotásra és annak megőrzésére: sok fontos mű elveszett – vagy elveszett a gyermekekkel szembeni előítéletek miatt.”

Barry Cooper professzor a Manchesteri Egyetem

Régóta foglalkozom a gyermekek korai kreativitásával. A több évtizedes zenetanári és 26 éves intézményvezetői, és tantervírói tapasztalatom azt mutatja, hogy a klasszikus zene műfaján belül a gyermekek zenei alkotó tevékenysége, – legyen az improvizáció vagy kompozíció – nagyon elhanyagolt terület. A valóság ellenben azt mutatja, hogy a gyermekek nagyon nagy százaléka – akik zenét tanulnak – már kezdő koruktól próbálkozik önálló alkotásokkal. Ezeket a szárnypróbálgatásokat a zeneiskolák nagy része nem kezeli!

Ha körülnézünk a zeneiskola lehetőségei között, akkor felfedezhetjük az improvizáció és a nem éppen szerencsés elnevezésű számítógépes zene tantárgyakat, melyek a gyermekek zenei alkotói képességeit hivatottak kibontakoztatni. Tény, hogy mindkét tantárgyat, különösen a számítógépes zenét rendkívül kevesen tanítják. Ennek szakállas oka: a felsőoktatásban nincs tanárképzés ezekre a tárgyakra. Maradnak az önkéntes vállalkozó tanárok és az alternatív pedagógiai módszerek. Az utóbbiból szerencsére több kiváló is van. Néhány programalkotót kiemelve a múltból és jelenből: Kokas Klára, Apagyi Mária, Sáry László, Méhes Csaba és Stöckert Ádám, Psalmus Humanus Művészetpadagógiai Egyesület … és még sokan mások. Ne feledkezzünk meg Gonda Jánosról, aki már évtizedek óta szorgalmazta a klasszikus zenészeknek az improvizáció alkalmazását a darabok elsajátítási folyamatában.

Talán azt gondoljuk a zenealkotás a virtuozitáshoz vagy a kiemelkedő teljesítményekhez kapcsolódik. Nem! Ez minden gyermek igénye. Nagyszerű gyermeklélektani kutatásokat ismertem meg Turmezeyné Heller Erika – Balogh László: ZENEI TEHETSÉGGONDOZÁS

ÉS KÉPESSÉGFEJLESZTÉS (2009) című írásában. Minden zenetanárnak ajánlom, a témától függetlenül. http://www.mateh.hu/tehetsegkonyvtar/Konyvek/A_zenei_tehetseg.pdf

Arra, hogy kiemelkedő adottságoktól és hangszeres tudástól függetlenül is születhetnek alkotások bizonyíték a nagykanizsai Farkas Ferenc Zene és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola Kis zeneszerző versenyére beadott 66 pályamű. A darabok alátámasztják Turmezeyné Heller Erika – Balogh László: ZENEI TEHETSÉGGONDOZÁS

ÉS KÉPESSÉGFEJLESZTÉS (2009) című írásában található kutatások igazát.

A darabokat többször végighallgattam. A pályázók túlnyomó részben komolyzenei alkotásai tartalmaztak: szólóhangszeres, hangszerkíséretes, kamara és zenekari kompozíciókat.

Az első korcsoportban, 10 éves korig jórészt az addig tanultak feldolgozását hallhattuk vissza. A fent említett alternatív módszereket ebben a korban lehet alkalmazni. Ezek különösen fontosak és eredményesek lehetnek a zene belsővé válásának folyamatában.[1] Eszembe jutottak Gonda János előadásai, aki felhívta a figyelmet arra, hogy milyen hatékony lehet egy adott darab motívumaival történő improvizáció a mű elsajátítási folyamatában. Ezzel a módszerrel lehet igazán belsővé tenni az alkotást. Szerencsére több kolléga is alkalmazza ezeket.

A második korcsoportban, a 11-14 éves korosztálynál erősebben jelennek meg az érzelmek. Különösen tetszettek egy kislány Chopin ízű darabjai. Nem tudom, hogy koncerten vagy versenyen hogyan játssza a Chopin darabokat, de biztos vagyok benne, hogy lélekben közelebb áll hozzá, mint az a növendék, akinek betanították az előadásmódot.

A harmadik korcsoportban, a 15-19 éves korosztálynál az erőteljesebb érzelmi attitűd mellett megjelenik az érdekes hangzások, ritmusok iránti érdeklődés is.

Nagy különbségek vannak a versenyzők értelmi, érzelmi és zenei tudásbeli területén is, függetlenül hogy mennyi idősek. Az idősebb korosztály vonzódik a moll hangnemekhez. Ez nyilván életkori sajátosság.

Érdekes volt számomra, hogy pályaművekben a zeneiskolai tanulmányok jól állták a sarat a kortárshatásokkal szemben.

A darabok nagy része hangfelvétel, de egy része valamilyen zenei számítógépes programmal készült. A hangfelvételek sokszor rossz minőségűek voltak. – Vajon valaki megtanította őket hogyan kell megtisztítani egy felvételt? Vajon nem gyakorol hatást a hallgatóra a hallott zene hangminősége?

Szerencsére a zsűrit ez nem befolyásolta. Teljesen elégedett vagyok az eredményekkel, ennek ellenére tudom, hogy a gyerekeket viszont, főleg a nagyobbakat befolyásolja a hangélmény.

Az online oktatás kényszerített bennünket, tanárokat és a növendékeinket is, hogy ismerkedjünk a különféle számítógépes zenei alkalmazásokkal. Közismertek az ingyenes zenei programok: Audacity, MusesCore stb. Az okostelefonokkal is már elfogadható hang és videofelvételeket lehet készíteni. Ezen eszközök igényesebb használatát már ideje lenne elsajátítani. Úgy gondoltuk majd növendékeink fognak bennünket, tanárokat erre megtanítani. Sajnos nem így van! A fiatalok nagy része megelégszik a közösségi platformok felületes használatával. Megnőtt az igény ugyanakkor ezeken a platformokon a személyes, minőségi megjelenésre, olykor még túlzó módon is.[2] Gyakran előfordul, hogy akár maguk, akár szüleik feltesznek egy-egy hangfelvételt a Net-re. Kellő ismereteik azonban nincsenek a zenei szerkesztő alkalmazások alapvető lehetőségeiről. Szerintem manapság nem megengedhető, hogy egy zeneiskolás zajos vagy akusztikailag rossz minőségű felvételt tesz közzé. A javítás azért legyen a jó ízlés határain belül.

Iskolám már a 2010-es évektől próbálkozik, hogy országos szinten összegyűjtse azokat a kollégákat és alkotó gyermekeket, akik a gyerekek korai zenei kreativitásának területén munkálkodnak. A Kreatív Fesztiválok öt alkalommal kerültek megszervezésre, majd az Országos Elektroakusztikus-zenei Verseny megrendezése váltotta fel ezeket.

Miután 2021-ben a verseny megrendezési joga átkerült máshová, meglepődve értesültem, hogy a versenytárgyak közül kimaradt a számítógépes zene, a leginkább kreativitást mutató, e témában is érdekelt tantárgy.

Vajon más országokban sem foglalkoznak a korai zenei kreativitással?

South West Music School Angliában 8-20 éves korig vállalja a gyerekek zeneszerzői nevelését. Ugyanolyan színvonalú zenei oktatást biztosít a hallgatók számára, mint a speciális zeneiskolák és a junior konzervatóriumok. 

Crowden Music Center 1475 Rose Street (Sacramentóban) Berkeley, CA 94702 USA-ban kínálja a John Adams fiatal zeneszerzői programot 12-20 éves korig.

A Fiatal zeneszerzők programot a Pulitzer-díjas zeneszerző, John Adams tiszteletére alapították, aki 60 éves születésnapja alkalmából hosszú ideje kapcsolatban áll Crowden-nal.

Gondolom, még találhatnék más országokban is hasonló kezdeményezéseket. Véleményem szerint ezek a képzések nem általánosak és nincsenek a klasszikus zeneoktatásba integrálva.

A legfontosabb meglátásom a verseny kapcsán az, hogy fontos lenne alapfokú zeneoktatásunkba beépíteni a zenealkotást. Nem, mint egy új tantárgyat, hanem a hangszeres és szolfézsoktatás részeként.

Mit kell tenni ezért? ???

Nagyon büszke vagyok iskolámra, hogy mind az iskolavezetés, mind a tanári kar folytatja a gyermekek korai zenei kreativitásában elkezdett munkámat.

A verseny egyre népszerűbb lett. Reméljük, ez a népszerűség tovább növekedik a jelenléti oktatás mellett is. A következő években is várjuk a zenealkotó gyermekeket!

Kedves kollégák! Hallgassátok ezeket a kivételes darabokat a beadott pályaművekből: https://youtu.be/QtnAmycO4fo

Baráth Zoltán

Artisjus Díjas zenetanár, nyugalmazott intézményvezető


[1] Itt jegyezzük meg, hogy a belső hallás fontosságára a magyar zenepedagógia úttörője, Varró Margit már 1921-ben megjelent művében rámutatott.

[2] Ezek javarészt képi megjelenések.

Improvizációs formák

Stiláris improvizáció

(pl. népzenei, barokk, bécsi klasszikus stílusjegyek, formai, ritmikai keretek stb.)

Stílustól független improvizáció

(pl. zeneelméleti elemekre, természeti jelenségekre stb.)

Szabad improvizáció

(csoportosan a téma vagy a zenei keretek előzetes egyeztetésével)

Vezetett improvizáció

pl.:

–       felhívás-válasz: megfigyelés – visszaéneklés (csoportos és egyéni) és variáció

·       Variáció-képzés bizonyos szempontok szerint:

–       zenei anyag befejezése

–       zenei anyag hiányzó egységeinek improvizációja

–       azonos dallam ritmusvariációja

–       dallamvariáció azonos ritmikára

–       a dallam és ritmus együttes variációja

–       formai egységekre történő variáció pl. periódus, rondóforma

·       Megegyezés, hasonlóság és kontraszt karakterben, zenei szerkezetben, hangkészletben stb.

·       Egyéb a csoport által kijelölt koncepció

Az improvizációban résztvevő felek javasolt kommunikációs formái (csoportos improvizáció vagy duó esetén):

·       Szemkontakt

·       Gesztusok, mozgásformák pl. vezénylés

·       Levegővétel

·       Egyéb megbeszélt jelek

Forrás: DR. BENEDEK MÓNIKA* https://www.parlando.hu/2018/2018-6/Benedek_Monika-Improvizacio.htm

Egy korábbi írásom:

Magyarországon az alapfokú zeneoktatásban három féle improvizáció létezik: a jazz, a klasszikus és a népzenei. Foglalkozom a klasszikus improvizációval, egy kicsit a jazz-el is. A klasszikus improvizáció részeként, megismerve a Korg Triton stúdió, TR és M3 arpeggiator és karma funkcióit, figyelembe véve az elektroakusztikus zene mai irányzatait kezdtem el a szabad improvizációval foglalkozni.

Szabad improvizáció.

Mindig irigyeltem a képzőművészet tanárait, hogy ők az alkotáson keresztül taníthatják tárgyukat, míg a klasszikus komolyzenében elsősorban az utánzás kapja a fő figyelmet. Bármennyire hangsúlyozzuk az interpretálás szabadságát, valójában a tendencia egy szűk lehetőségről szól. „Így kell ezt játszani, így jó!”  Nem használjuk ki a saját alkotás hatalmasan motiváló erejét!

Azt tapasztaltam, – nem tudom Önöknél hogy van? – hogy a zeneoktatásból kikerülők később nehezen tudják hasznosítani azt, amit az aktív zenetanulás idején elsajátítottak. Kell a kotta, de nincs már meg az olvasási készség, a technika. Ha megpróbálkoznak a zenéléssel, csalódottan hagyják ott a hangszert, – már nem megy!

E probléma megoldására egy lehetőség az improvizáció.

Az improvizáció ösztönös mód a zenealkotásra. Benne  a megtanult játéktudás és átvett zenei ízlés, mint játékot befolyásoló tényező jelenik meg.

Vannak, akik tagadják, hogy a kisgyermekek képesek lennének zenét alkotni. Azt mondják, amíg nem alakul ki a zenei fantázia és belső hallás, addig ez nem lehetséges. A zenei fantázia és belső hallás pedig művek megtanulásával, hallgatásával, szolfézs és zeneelmélet tanulással alakulhat ki hosszú idő alatt.

Létezik-e zenei kreativitás fiatal korban? Vannak nézetek miszerint a kreativitás megtanult elemek összerakása, újraalkotása. E nézet alapján nem lehet újat alkotni anélkül, hogy ne lennének kialakulva bizonyos mértékig ismeretek, készségek, képességek.

Minden zene leginkább párbeszéd, még akkor is, ha egyedül adjuk elő.

A zene alapvetően tehát kommunikáció. A zenei kommunikáció tanítására a legjobb eszköz az improvizáció. Miért? Mert az első lépés az utánzás, utána a variálás, és csak ezután az önálló gondolat. Az utánzás a másik elfogadása, megértése; a variálás az együttgondolkodást segíti; az önálló gondolatot elfogadhatónak kell tenni a másik számára.

A növendékkel együtt improvizálok. Mint korábban említettem utánzással kezdjük az improvizáció tanulást. A szintetizátornak a jelentősége abban van, hogy rögzíteni tudja a rájátszott anyagot, illetve előre elkészített anyagot tud lejátszani. Ez ugyan nem együttjáték, pontosabban együttjáték önmagunkkal, ami egyébként rendkívül fontos önismeretet ad. Csökkenti a bevált frázisok állandó használatát.  A csúcsszintetizátorok pedig rendelkeznek interaktív lehetőséggel.

Az együttjáték, – amit én zenei kommunikációnak hívok, – megtanítja a növendéket a másikra figyelni, azt kiszolgálni, illetve amikor ő kezdeményez, megtanítja vezetni, megtanulja a vezető szerepet.

A hagyományos kamarazene is ugyanezeket a funkciókat képezi le, a vezetni tudást (szóló játék), a kiszolgálást (kíséret), és az együttjátékot (tutti vagy kórus).

Miben ad többet az improvizáció? A hozzáállásban, az átérzésben! A saját gondolattal történő játék azt is eredményezi, hogy a másik ötletére is jobban kell figyelnünk, mert mi is azzal dolgozunk.

Mialatt egymás gondolatait figyeljük, arra válaszolunk (zenei teljességben, dinamikában, artikulációban), érzelmileg is közelebb kerülünk egymáshoz, fejlődik empatikus képességünk. A játékosság rendkívül fontos. A játék partnerkapcsolatot feltételez.

Nagyon fontos, hogy a munka közben a kísérletezés, ebben a hiba és az érdekes felfedezése teret kapjon.

A növendékek kamarazenére járnak. Tanultak kotta alapján eljátszandó műveket, grafikus kottáról játszottak darabokat, kötött improvizációt tanulnak, klasszikus példákon, jazz-darabokon keresztül. Az órák végén szabad improvizációt játszattam velük. De mi is a szabad improvizáció?

Én a szabad improvizációt annak gondolom, amiben nincsenek kifejezetten dallami, ritmikai vagy akkordmegkötések. Ha igaz az idézet: „az egyéni szabadság határai addig terjednek, ahol a másiké kezdődik” ez a szabad improvizációra is igaz. A játékosoknak észre kell venni a másik „jó” gondolatát, azt kell szolgálni, és elő kell tudni vezetni egy új gondolatot is. Együtt kell játszani!

Ezek a szintetizátorok egy új játékmódot is lehetővé tesznek. Nem csak egyszerű hangszínek vannak, hanem un. hangképek, amelyek hosszan történnek meg, s közben változásokon mennek át. Ezt a mai idők számítástechnikai fejlesztései tették lehetővé, a meglehetősen nagy adattartalmú hangmintákat valós időben tudják a másodperc törtrésze alatt módosítani.

A kontrollgombok kicsinysége miatt a hangszínek megváltoztatását nagyon nehéz kezelni, ezért a változás megjósolhatatlan. Olyan, mint az életben. Mindig jönnek váratlan pillanatok. Ezeket a változásokat is folyamatosan kell kezelni a játékosoknak.

Mindezek a körülmények olyanok, mintha a játékosokat a dzsungelbe dobnánk le ejtőernyővel. Éljétek túl!

A kezdeti órák talán olyanok, mint a hegedűtanulás első próbálkozásai. Meghallgathatatlanok!

A legfőbb cél: a játékosok érezzék jól magukat, nem a színpadi előadás a fontos, hanem az, amit a játék a személyiségfejlődésben hoz. Furcsa számunkra ez, mert a hagyományos zenetanításban a „külső” élményre koncentrálunk. A szabad improvizáció egy igazi belső élmény, valójában nagyfokú intimitással rendelkezik.

Azt várom a módszertől, hogy az aktív zenetanulás után képes legyen az ember kottától és hangszertől függetlenül zenélni, egyedül és többen is.

A módszerrel az USA-ban is foglalkoznak. A jazz-ben free jazz a neve.

Baráth Zoltán 2015.

Aranymetszés

Pentatónia

Michael S. Schneider egy rövid tanulmányában, az úgynevezett Amen Breaket vizsgálva az európai kultúrtörténet egyik legnagyobb rejtélyébe ütközött. A rave-korszak biológiailag kódolva volt az emberben? Hogy néz ki az emberhez leginkább passzoló ritmusképlet?

Az irodalomból is egy példa: Dante Isteni színjátéka, amelynek 100 énekébõl a 62.-ben (amely a 100-nak aranymetszete) válik el Dante Vergiliustól, és itt csatlakozik hozzá Beatrice, hogy a Paradicsomon végigkísérje.

Végül a számomra legfontosabbak, a zene arányosságai: a zenetörténeti korszakok során többször is érvényesültek a szerkesztés rendjében.

Elsõként Ockeghem (flamand születésû zeneszerzõ kb. 1420–1495 között) alkalmazta tudatosan. A késõbbi idõk legjelentõsebb zeneszerzõi:Bartók Béla és Kodály Zoltán, akik alkalmazták az aranymetszés kínálta lehetõségeket. LendvaiErnõ több mûvükben is felfedezte a 0,618 és 0,328 aránypár szerinti szerkezeti felosztást.

Vegyünk néhány példát: Kodály Psalmus Hungaricusa 395 ütembõl áll, a 245. vagyis a 395×0,618-adik taktus kezdetével esik egybe a mû eszmei mondanivalójának kimondása: „Istenben vessed bizalmadat.”

Ugyanígy fedezhetõ fel Bartók kétzongorás-ütõhangszeres szonátájának a reprízbelépés pontján, hogy az ütemfelosztás aranymetszés: tehát a 443-ütemes mû 274. ütemében történik.

Mûveik közül még sok darabban van az aranymetszés szerinti ütemfelosztásnak jelentõsége (fordulópontként, tetõpontként). Néhány ilyen darab: Mese a kis légyrõl; Tört hangzatok; Háry János.

A pitagoreusok filozófiája az aranymetszés „értelmezésével” teljesedett ki. Azt mondták, hogy az õket körülölelõ világban ugyanúgy, mint bennünk, valamint a zenében is megtalálható a számok harmóniája, tehát ha tanulmányozzuk a zenében rejlõ harmóniát, akkor az élet dolgainak megértése is könnyebbé válik.

Gyakori megjelenése miatt a geometriában már ókori matematikusok is tanulmányozták az aranymetszést. Bizonyíthatóan az ókori Egyiptomban is értették és használták ezt a törvényszerűséget. Az i. e. 2600 körül épült gízai Nagy-piramis arányaiban is felfedezhető az aranymetszés aránya. A piramis alapélének a fele (átlag 115,18 m) és oldallapjainak a magassága (kb. 186,42 m)[1] az aranymetszés szerint aránylik egymáshoz (0,03%-os eltéréssel, ami hibahatáron belülinek tekinthető).

Az ókori görögök is ismerték ezt az arányt. PüthagoraszTheodórosz és Eukleidész is foglalkozott vele. Az aranymetszés jelölése, a Φ (görög nagy  betű) Pheidiász görög szobrász nevéből származik, aki gyakran alkalmazta munkájában. (További jelölések lejjebb.)

Adolf Zeising (1810–1876) Aus experimenteller Ästhetik (A kísérleti esztétikából) című művében ír nagyszámú emberen végzett méréseiről. A jól kifejlett emberi alaknak első osztási pontját a köldökre tette és megállapította, hogy a test törzsének és főbb tagjainak illeszkedési pontjai szintén az aranymetszés szerint aránylanak. Kétségtelen, hogy a korábbi, különösen a görög szoborművek arányai is megfelelnek Zeising elméletének: ha a test magassága 1000, a test alsó része a köldöktől 618, a test felső része a köldöktől 382, a fej hossza pedig 146. Ezek mind az aranymetszési szabály szerint viszonyulnak egymáshoz. Zeising azonkívül megkísérelte az ókor és a középkor legkiválóbb építményein kimutatni, hogy azoknak egészén és egyes részeinek méreteiben az aranymetszés elve uralkodik, ahogy a festészet legismertebb alkotásainak elrendezésében is ugyanez az elv érvényesül.

Az ókorban isteni számnak is nevezték, ugyanis az emberek nem csak matematikai tényként tekintettek rá, hanem az istenség földi jelenlétének és a teremtésnek a kifejezőjeként is értelmezték.

Több neves művész illetve műalkotás épít az aranymetszés szabályaira. Például a magyar Szent Korona,[2] Bartók Bélabizonyos zeneművei, Dante Alighieri Isteni színjátékaKassák Lajos A ló meghal… kezdetű költeménye, Leonardo da Vinci és Michelangelo festményei.

Tipográfia[szerkesztés]

tipográfia – avagy a betűk művészete – is épít az aranymetszés szabályaira: a címek, alcímek és a szövegtörzs betűméretének viszonyát általában az aranyarányban szokás megállapítani.

Mérni a mérhetetlent

Mindig eszembe jut, hogy mennyire fontos lehet az a jelen pillanatban láthatatlan pedagógusi tevékenység is, aminek eredménye a távoli jövőben talán még jelentősösebb eredményeket hoz, mint jelenleg egy első helyezés. Ezt nem tudjuk mérni. Talán ismeretlenül jelenik meg egyszer a távoli jövőben. Tetten érni csupán a mában lehet mégis egy-egy sors fontos döntései kapcsán, visszafelé elemezve az életutat. S talán egy jelentős pozitív döntésben, ami akár sok embert is érinthet, tetten érhető egy-egy mozzanat, ami a művészeti oktatás/ nevelés hatására vezethető vissza.

Egy gyermek személyisége rendkívül összetett. Relatíve szerencsések azok, akiknek jó adottságaik vannak. Ebben nem csak a művészeti tárgyhoz kapcsolódó adottságok a fontosak (pl. jó hallás, jó ritmusérzék, arányérzék, a lazaság), hanem a koncentrációképesség, kitartás, a pozitív motivációk is.

Növendékeink 80%-át teszik ki azok, akik ugyan nem lesznek verseny győztesek, de a művészetoktatás segítségével lehetőséget kapnak arra, hogy életüket pozitív irányba fordíthassák. A művészetek tanulása során hamar kiderül, hogy a legtöbb gyermek valamilyen testi, – legyen az akár egy kéz vagy ujj-merevség, vagy gerinc, – láb vagy tartásbeli merevséggel kezdi nálunk tanulmányait. Ezek a gátlások gyakran lelki gátlásokkal, problémákkal társulnak. Az a csodálatos, hogy a gátlások feloldása, s egyben a lelki problémák feloldása a művészeti tevékenység során eredményesebben történik, mint bármi más által. Ez az egyik legfontosabb pedagógiai célunk, lehetőségünk. Lehet, hogy a merevség először lelki úton mutatja meg magát. Ilyen pl. a szereplési pánik, az átlagosnál nagyobb izgalom, a lemerevedés. Ennek feloldása, ha végiggondoljuk a következményeket óriási jelentőségű, ami a köznapi életre is nagy hatással van. A sikeres feloldás azonnal visszajelzést ad növendékeinknek. Rendkívüli módon megnő a teljesítmény, fokozódik a motiváció. Erről tanúskodnak azok a növendékeink, akik végigjárják a 12 évfolyamot, akár több tárgyat is kipróbálnak, vagy akár az érettségi évében is tisztességgel elvégzik a tananyagot. Ezek a növendékek érzik, tapasztalják a művészeti tárgyak tanulásának fontosságát. Tapasztalják azt, nemhogy hátráltatja, de inkább segíti őket a művészeti tárgyak művelése a közismereti tárgyak tanulásában, a vizsgákban.

Nagykanizsa, 2018.