A gyermeki zenealkotások értékelésének problémái, esetleges szempontjai:
- Mennyire önálló az alkotás?
- A felvétel, illetve a hangszer minősége?
- Zenei stílus?
- Könnyebbség-e, hogy valaki pl. zongorán tanul?
- Interpretáció? Zenei előadás? (pl. a musescore-ban készített darabok tagolása és érzékenyítése nehéz feladat)
- Improvizáció vagy kompozíció?
- Átvett dallamok, harmóniamenetek?
- Formai egység, tagolás?
Önállóság
A zenealkotásnak is a személyiségfejlesztés a legfőbb célja. Fő területe a zenei fantázia fejlesztése, felszínre hozása, oly módon, hogy az elképzelt zenei anyag rögzített formájában tükrözze a víziót. Magyarul, törekvés arra, hogy az elkészült kompozíciók a valódi, az igazán a saját zenei fantáziát tükrözzék, közben fejlesztjük a zenealkotói készséget.
Számomra kissé gyanús, ha a zenei forma túlságosan tökéletes. Tapasztalataim szerint a komponált daraboknál ritkán fordul elő, hogy sikerül a formát minden szempontból tökéletesen megalkotni. A megfelelő formaalkotás inkább az improvizált alkotásoknál jelenik meg.
Mindenek ellenére nem baj, ha a növendék megfogadja a tanári véleményt. Azt nem tartom helyesnek, hogy a tanár konkrétan beleszól a darabba, vagy konkrét dallamot ad.
A felvétel, illetve a hangszer minősége
Manapság egy közepes mobiltelefonnal kiváló hangfelvételt lehet készíteni. Ezek a felvételek általában automatikusan úgy készülnek, hogy a hang jelszintje ne legyen torz. Tény, hogy vannak felvételek, amelyek hangerőszintjét az automatika igyekszik egyenlő szintre vinni, ennek ellenére a dinamika a hangszínekből kikövetkeztethető. Több felvételen az volt a gond, hogy talán a zongorára tették, s ez által sok torz hang került a felvételbe.
Óhatatlanul befolyásol bennünket a hang minősége, annak akusztikai környezete, ezért a bírálóknak nagy képzelőerővel úgy kellene hallgatni a darabokat, mintha azok ideálisan szólalnának meg.
A technikai eszközök használata szerintem inkább előny a XXI. században. Gondolok itt egy jó számítógépes program használatára.
Jellemző hiba a számítógépes programoknál a rossz hangszínek használata (pl. a leggyengébb minőségű hangszínek a vonósok, főleg a hegedű). Többször előfordult, hogy túl mélyre íródott a kíséret. Az is segítene a felvételeken, ha legalább elpanorámáznák a szólamokat.
Zenei stílus
Nem adtunk meg stílust, így bekerülhetett a népzene, a jazz, a klasszikus, a pop és az elektroakusztikus zene is. Ezt helyesnek érzem. Azt is kell tudni, hogy pl. a számítógéppel készített daraboknál a programok kifejezetten erre a stílusra készültek, s így ott millió konzerv motívum és dallam áll rendelkezésre, profi módon elkészítve.
Az összehasonlítás ezért nehéz, talán a „lovaskocsit ne keverjük a forma 1-el”.
Könnyebbség-e, hogy valaki pl. zongorán tanul?
Igen! Tapasztalatom szerint az akkordikus hangszereken játszók zenei fantáziája korábban alakul, fejlődik ki. A többi hangszeresnek többszólamú alkotás esetén a szolfézs, illetve a számítógépes zenei programok segíthetnek.
Interpretáció
Ahogy a hang minősége, úgy a darab előadása is befolyásolja a zsűrit. Egy muzikálisan előadott kompozíció, még ha egyszerű is hatásosabb. A kottagrafikus programokkal elkészített daraboknál sok mindent meg lehet oldani. A tempó ingadozást nehezebb. A hangszínek játék közbeni alakulását nem.
A programokban ártól függően jók vagy rosszak a hangszínek.
Mindettől függetlenül, ha a darabját a szerző kiváló muzikalitással adja elő, az mindenképpen értékelendő!
Az interpretáció megfelelése stílusfüggő!
Improvizáció vagy kompozíció
Több darab szólt úgy, mintha éppen akkor improvizálták volna. A kiíráson lamentálhatunk, hogy mit is jelent az, hogy zeneszerzés? Mint tudjuk, a legnehezebb szint, amikor csupán a fejünkben megszólaló darabot írjuk le, vagy adjuk elő. A gyerekeknél különösen általános, hogy improvizációs előzménnyel készítik el darabjaikat. Az improvizáció több próbálkozáson keresztül kompozícióvá válik. Kicsit hasonló folyamat történik a számítógépes programoknál. Ott is ki lehet próbálni az elképzelést.
Átvett dallamok, harmóniamenetek
Zeneszerző legyen a talpán, aki új dallamot tud kitalálni, hogy az semmire se hasonlítson. Az emberiség is egymás tudására épít, ezért nem tartom rossznak az átvett motívumokat, amelyeket aztán új értelmezésbe raknak össze. Nem feltétlenül az újat kell keresnünk, inkább a „szellemeset”.
Formai egység, tagolás
Sok alkotásban hiba a formai egység és a tagolás hiánya. A gyerekek még „közelről” érzékelik alkotásukat, ezért nehéz az egész alkotás távolabbról történő látása. Ezt a problémát úgy gondolom, az életkorhoz kell hozzárendelni. A kicsiktől kevésbé a nagyobbaktól jobban kell elvárni.
+ A darabok hosszúsága
Önkéntelenül meghat bennünket a hosszabb alkotás is. A tagolás miatt a kicsiknél elfogadható a nyúlfarknyi darab, a nagyobbaktól már inkább a másfél percen felüli alkotás.
A következőket átgondolásra ajánlom!
A zenei fantázia fejlesztésének fő segítői:
- a játszott és hallott zenék,
- az improvizáció,
- a zeneírás,
- a zeneelmélet és formatan.
A zenei fantáziát három részre osztom.
Az egyik: a még homályban tartózkodó zenei elemek. Itt a gyermek még nem tudja pontosan megfogalmazni, eljátszani, elénekelni képzeletében homályosan megjelenő zenéket.
A második: amikor már el tudja játszani, énekelni ezeket, de még nem tudja pl. ritmusban azonosítani, metrumba belehelyezni, leírni.
A harmadik, legmagasabb szint, amikor már az elképzelt zene szinte kottaszerűen megjelenik a képzeletben.
A játszott, énekelt zenék leginkább a második szintre hatnak. A gyermek számára rendkívül fontos a fizikai emlékezet, a mozdulatok, érzetek.
A hallott zenék legtöbbször az első szintre hatnak. Általában ezek meghaladják a gyermek technikai, zeneelméleti szintjét. Sajnos itt már kezdődik, és a kb. 13-18 éves korig erős kortárshatás. Ezért fontos, hogy a szülők minél több színvonalasabb zenei eseményre vigyék el gyermeküket. Nagyon fontos az is, hogy otthon mi szól.
Az improvizáció visszatükrözi komplexen a gondolati és a fizikai zenei fantáziát, hiszen a gyermek technikailag nem tud olyasmit eljátszani, amit addig nem tanult. A nagyon fiataloknál, főleg azoknál, akik még nem próbálkoztak az improvizációval sokszor elő kell csalogatni a gondolati és fizikai zenei fantáziát.
A zeneírás segíti a még homályban lévő zenék konkrétabbá válását, mind a dallami, mind a metrum és ritmusvonalon is. Ez akkor is igaz, ha nem a saját zenét segítem kicsalogatni, hanem feladatot adok.
A zeneelmélet és formatan ugyanezt teszi. Rendet rak a fejben.
A gyakorlati tudás (hangszeres, énekes) a kezdeti időszakban meghatározó a zenei fantázia kialakulásában. A tanult darab csak akkor lesz tökéletes, ha „belsővé” válik. Úgy válik belsővé, hogy a tanulás folyamatában nincs sem fizikai, sem szellemi feszültség és nincs hiba.
Az elméleti tudás, – mint korábban említettem – segít a zenei fantázia konkréttá alakításában. Áthidalja a motivációs űröket.
Minden gyerek más, mint tudjuk. És a zenei fantázia tekintetében különösen, és ha őszinte akarok lenni, a hangszeres tudás sem meghatározó. Talán a hallott zenei élmény a döntő.
A zenealkotás egy nagyon komplex feladat, amelyben a komponálás, mint a tanult szabályok tudatos használata emelődik ki, az improvizáció, mint ösztönös mód a zenealkotásra – megtanult játéktudás és átvett zenei ízlés, mint befolyásoló tényező – jelenik meg.
A kettő közös alkalmazása egy harmonikus fejlődést hoz, amely szintén az elképzelt zene (zenei fantázia) és a rögzített alkotás közelítését eredményezi.
Nagyon fontos, hogy a munka közben a kísérletezés, ebben a hiba és az érdekes felfedezése teret kapjon.
Az improvizációt kommunikációnak fogom fel.
Majdnem minden zenetanárnak van olyan növendéke, aki komponál vagy improvizál. Itt nem „szimfóniákról” van szó, hanem a zenei kreativitás apró jeleiről. Ezeket az apró darabokat, hangfelvétel formájában, az ötleteket kottapapírra írva, manapság kottagrafikus programba írva, sokszor pontatlanul rögzítik. A számítógép használatának jelentősége abban van, hogy a rögzített zenei anyagot korrektül, – még akkor is, ha gépies pontossággal és hangzással – játszza le.