Nyitóbeszéd helyett…

Nagykanizsán 1973 óta, 48 éve rendeznek nagyobb jazz-koncerteket. Most nem kifejezetten ennek a 48 évnek a főbb állomásait szeretném elmondani. Inkább arról szeretnék beszélni, hogy mit jelentett ez akkor és mit jelent számomra most, és arról is, hogy mit jelentett és jelenthet a kanizsaiaknak. 1976-ban végeztem a főiskolán, és ettől az évtől lettem tanára a kanizsai zeneiskolának, tehát ettől az évtől voltam hallgatója a kanizsai jazz-koncerteknek. Ezekben az időkben óriási volt a látogatottsága ezeknek a koncerteknek. Ennek több oka volt. Az egyik a politikai, a csendes ellenállás az akkori uralommal szemben. A jazz akkor is, és most is a szabadság egyik jelképe. Gondoljunk bele abba is, hogy 70-es évek előtt milyen nehéz volt hozzájutni nyugatról származó hangfelvételekhez. A média is elvétve adott le erről valamit. Nagyrészt a külföldön zenélő zenész kollégák hozták haza a felvételeket, néha kottákat, és az új irányzatokról szóló információkat. A kanizsai jazz-koncerteken hallottam először élőben jazz-rock-ot, free-jazzt, illetve fúziós zenét. Itt hallhattunk és láthattunk élőben neves előadókat.

Ma bármikor meghallgathatunk pl. a youtube-on neves előadókat, ingyen, jó minőségben, otthon kellemes, megszokott körülmények között. Elutazhatunk a közeli nagyvárosokba, ahol a leghíresebb előadókat élőben meghallgathatjuk. Akkor Nagykanizsának, a kanizsai jazznek milyen lehetőségei vannak, hogy közönséget vonzanak? Egyáltalán, van értelme élő jazz-koncertekre járni? Ma, ráadásul pandémiás helyzetben?

Leginkább az élőkoncerteknek van értelme a jazz-ben. Itt igazán érvényesül – leginkább az improvizációknál – az itt és most hatás. Rendkívül meghatározó a közönség inspirációja!

Talán még ennél is fontosabb a zenésztársak inspirációja!

Amiért a jazzt én megszerettem az a progresszivitása. A XX. század elejére elért zeneelméleti eredményeket a jazz lineárisan fejlesztette tovább, míg a komolyzene ugrásokban fejlődött, és így nem volt ideje az egyes elemeket alaposan, több darabon keresztül, hosszabb ideig kifejtenie, kidolgoznia. Szeretem még a szabadságát, a nyitottságát, a zenei mélységeit, esetenként bonyolultságát, őszinteségét. Ebben a műfajban különösen igaz, hogy a zenész – leginkább az improvizációban – teljesen megmutatja magát, egészen a tudatalatti határáig. Aki ezt nem teszi, annak játéka „hamis” lesz, amit különösebb zenei hallás nélkül is észrevesz a közönség.

Szeretem még azt is, hogy magába integrál más műfajokat (pl. komolyzene, népzene, popzene), ezáltal elmosva a műfaji határokat. És azt is szeretem, hogy a magyar jazz, európai jazz képes elszakadni a gyökerektől, az amerikai jazz-gyökerektől, de az igazán régi, valódi gyökerektől az európai improvizációs gyökerektől nem. Különösen fontos számomra a magyar jazz. A magyar jazz ma megtalálta a saját „hangját”. Több magyar jazz-zenész eltérve a mainstream amerikai jazz-től, építve a magyar hagyományokra pl. Bartókra, vagy a magyar és kelet európai népzenékre új utakat épít. Ennek terjesztésében és fejlesztésében sokat tettek Binder Károly és Borbély Mihály. A LFZE jazz tanszéke nagyon magas szintű elméleti és gyakorlati alapokon végzi az új generáció nevelését, amit számtalan világhírű növendéke bizonyít.

Ma például nem az amerikai jazz-re fókuszálok. Látókörömben európai és magyar jazz-zenészek állnak.

Mi, akik megéltük a kanizsai jazz 49 éves hivatalos múltját erős nosztalgiával gondolunk vissza a 70-es évek fesztiváljaira, panaszkodunk a mai helyzetre. Kevés a közönség, nincsenek érdeklődő fiatalok. Én megpróbálom a pozitívumokat nézni. A kanizsai jazz-koncertek, a jazz klub hatására a Tiborcz testvérek jazz-tanulmányokat folytattak, a zeneiskolában 1982-83-ban Süle László tanított, majd követte őt Regály György egy évig, később Kőfalvi Csaba jazz-dobos került az iskolánkba. Ma az intézménynek két jazz tanára van Buzsics László jazz-gitáros és Kém Sándor jazz-bőgős. Közben ne felejtsük el klasszikus tanáraink munkáját sem, akik segítették a növendékek ilyen irányú törekvéseit.

A kanizsai zeneiskola a következő személyeket segítette jazz-pályájuk elindulásában (a teljesség igénye nélküli névsor):

Tiborcz Iván

Sinkovics István

Kőfalvi Csaba

Farkas Norbert

Kém Sándor

Gayer Mátyás

Simon Balázs

Horváth Cintia

Varga Dániel

Cseke Dániel

Dér Dávid

Buzsics László

Különösen fontos Vámos Béla által vezetett Kanizsa Big-band a rendszeresen megszervezett neves előadókat meghívó tevékenysége.

És a másik, a KKK és a kanizsai intézmények ez irányú koncerttevékenysége. Ma Nagykanizsán, ha nem is minden héten, de sokszor hallhatunk mindig színvonalas jazz-koncerteket. Köszönhető ez azoknak a személyeknek, akik még a 70-es években, s aztán később is megfertőződtek a jazz-től és akár intézményesen, akár önkéntes segítőként vettek részt a jazz-események szervezésében.

Való, igaz, ma megszervezni egy jazz-koncertet nagy kihívás. Anyagiak, látogatottság? Az érdeklődés és a hiányérzet nagy, a végeredmény sokszor szerény. Ennek ellenére, köszönet a szervezőknek! Sok szépet és jót hallhatunk, láthatunk!

Meglátásom szerint a kanizsai jazz jövője a fiatalság, fiatal jazz-zenészek, zenekarok meghívása. Persze, ezt már más is észrevette! Igazából arra gondolok, hogy olyan fiatal, még kezdetekben járó jazz-muzsikosok meghívása lenne fontos, akiktől várható, hogy kivételesek lesznek. Ennek felfedezéséhez kell tájékozottság és szakmai előrelátás!

Amikor hallgatom a jazzt önkéntelenül különféle dolgokra figyelek. Pl. Az első benyomás, hogyan kezdik el a darabot? Milyen az összhangzás? Ha kemény, az öncélú-e? Elég színes-e a lehetséges hangszerelés? A mű hangzatai, dallamai, hangzásvilága számomra hoznak-e újdonságokat? Nem szeretem a jazzisták által sokszor használt, begyakorolt pattern-eket. Rendkívül fontos, hogy kiszól-e a szóló, az improvizáció? Nem nyomják-e agyon ezt a többi zenészek? Ez sokszor a keverő ember hibája! A legizgalmasabbak az improvizációk. Itt fontosnak tartom, hogy a szólistát kiszolgálják a többiek, hangerőben és játékának, zenei mondanivalójában. Gyakori hiba, hogy egy kísérő zenész belefeledkezik saját játékába. Persze vannak egyenrangú megoldások is. Egy biztos, az összjáték, az egymásra figyelés nagyon fontos. Meglátszik ez néha egy odamosolygáson, nézésen is. És meg is hallatszik. Ezeket nagyon élvezem! Számomra nem fontos a virtuozitás, sokkal inkább a zenei gondolat. A jazz hallgatása egy intellektuális szórakozási forma. Biztosan többet ad, ha van valamilyen előzetes ismeretünk róla.

Kívánom, hogy a Jazz-fertőzöttség ne múljon el azokról, akik máig segítik ennek a műfajnak terjesztését Nagykanizsán. És ebben az esetben legyenek oltásellenesek, mert a vakcinában biztosan vannak zenei környezetszennyező elemek!

Baráth Zoltán,

a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott igazgatója,

Artisjus Díjas zenepedagógus,

tantervíró, zeneíró